Biokultúra – 1999. október-november szám, 3. oldal
Mi tagadás, nem éppen ildomos, ha egy magamfajta félművelt műkedvelő vitázni mer egy olyan elismert tudóssal, mint Király Zoltán akadémikus. Mégis, mint a Biokultúra Egyesület – méltatlan ugyan, de tiszteletbeli – elnökének, kutya kötelességem hozzászólni a Napi Magyarország egy korábbi számában megjelent fejtegetéshez: leszünk-e vasgyúrók a parajtól vagy sem?
Amióta néhány nemzetek fölötti cég súlyos dollár-milliárdokat költ a génátültetésre, egy sereg kutató valósággal megtáltosodott. Ültetnek gént, szövetet, magzatot nyakra-főre, valami csak kijein majd a végén: (Különösen tetszett, hogy nemrég emberpalántát helyeztek egy jámbor tehénke vemhébe. Arra gondoltam: vajon a görög regék Minotaurusza nem így keletkezett?)
Nos egyesületünknek, úgy is mint az IFOAM világszerveiét tagjának, esze ágába se jutna a fejlődés elé akadályt gördíteni. Legföljebb némi óvatosságra intjük a túlbuzgókat, akik minden áron túltesznek „a kontár természeten”, mint Madách falanszterében.
Semmi kétség: a nemesítés hagyományai a távoli múltban gyökereznek. Ma termesztett nővényeink egyike-másika alig hasonlít eredeti őséhez: A kukorica például nélkülünk már szaporodni se volna képes, úgy elkényesedett. Attól viszont ódzkodunk, hogy génbeültetéssel tegyék, ellenállóvá a gyomirtó szerekkel szemben. Igaz, egy darabig sokkal több vegyszert lehetne eladni, évente újabb és újabb készítményt: Mindaddig, amíg az ellenállást a virágpor át nem fertőzné a gaz gazokra. Nem volna egyszerűbb eleve tisztán tartani azt az amúgyis szennyezett, elgyötört talajt?
Belátom, bögy a Bacillus thuringiensisszel „begénezett” burgonya megritkítja a csúf kolorádóbogarat. Bezzeg valaha, amikor azt írta az újság, hogy ezt a gonosz kártevőt a vad imperialisták repülőről szórják hegyibénk, kínnal-keservvel, kézzel szedegettük. Csakhogy a „Bt” sem helyettesíti a bölcsek kövét!
A ravasz nővar állományáriak bizonyos hányada túléli a nyavalyát, utódaik meg már fittyet hánynak rá. Könyörtelenül elfalják elölünk a kolompért, akár izeg-mozog benne a „Bt” vagy a ferritingén, akár nem. Nem a korszerűséggel akarunk kikezdeni, csak a sietségtől óvjuk a lelkendezőket! Ha lehet, kissé „lassabban a testtel, lassabban a teszttel”. (Olvasom, hogy 1848-as forradalmunk első napján egy aggályos polgár nyugtalankodott: hallgassuk meg az okos embereket. Nyomban letorkolták, mondván: nem okos, hanem lelkes emberekre van szükség. Csöppet se vonom kétségbe, hogy ez a forradalomra érvényes nézés – bár sajnos néha a bukást sem zárja ki. A tudomány azonban talári jobban teszi, ha fontolva halad, más szóval: jobban jár; tovább ér.)
Bizonyára nevetséges az ilyen intelem. Lám hogyani járta meg barátom, Dobó Andor, a kitűnő matematikus? Szabatos számításokkal igazolta, hogy a relativitáselméletbe parányi hiba csúszott. Csak akkorka rést nyitott rajta, mint Faust doktor pentagramján, ahol Mephistopheles besurranhatott, Dobónak viszont nem sikerült besurrannia. A szakértők úgy vélekedték, hogy nem érdemes akkora tekintéllyel, amilyent Einstein képvisel, ujjat húzni: Mai kifejezéssel: ennyi.
Biztosra veszem, hogy magas rangú pályatársam, Király Zoltán akadémikus fél kézzel is laposra hengerli az én szánalmas okfejtésemet. Pusztába kiáltott szó marad. Ettől függetlenül kérem: vigyázzunk érre a szenvelgő bolygóra; elég kárt tettaink benne csupa jószáradékkal. Ilyen jószáradékokkal kövezték ki – állítólag – a pokol tornácához vezető utat is.
Dr. Sárközy Péter