Biokultúra – 1998. szeptember szám, 3 old.
Igazán örvendezem, ha saját mondataim visszaköszönnek más szerzők nyilat-kozatából, irományából. (Ilyenkor büszke érzés tölt el: nem éltem hiába…)
Ezért is éreztem némi elégtételt, amikor – nálam sokkal okosabb – szakember tollából olvashattam: nem biztos, hogy az Európai Uniót „nagyüzemi terményeinkkel” hódíthatjuk meg. Kétségtelen ugyan, hogy a búza, kukorica meg néhány társa kitűnően termeszthető, csekély kézi közreműködés nélkül. Csakhogy – mint többször emlegettem – az efféle tömeg-termékek ott állíthatók elő olcsón, ahol az agrárolló nem tátja olyan tágra a száját, mint József Attila versében a tőke. Bizonyára szerfölött hasznos, ha a mezei munka helyett a falusi lakosság az Internet képernyője előtt okul. Evégből akár át is telepíthetjük a többséget a fővárosba, ahol a munkanélküli segély életfani és lélektani magasságokba emeli.
Közszolgálati hírforrásaink nem győzik elégszer hangoztatni: pici földből megélni lehetetlen. Tökéletesen egyetértek ezzel a bölcs megállapítással, csupán annyit tennék hozzá, hogy embere és földje válogatja. Való igaz: néhány hektáron gabonát termeszteni nem éppen ígéretes tevékenység. Ha ellenben valaki nem sajnál hajladozni (nem főnöke előtt, hanem a növénysorokban!), akkor esetleg kisebb területen is megtalálja a számítását.
Nincs szándékomban visszatérni az extenzív-intenzív (belterjes-külterjes) vitára. Rájöttem, hogy érvelésem puszta szélmalomharc. Legalábbis azok körében, akik nem hajlandók a beléjük rögződött elképzelésekből jottányit sem engedni. Mégis megemlítem: némely külországban némileg hajlékonyabb a fölfogás. Amerika legnevesebb borvidékén, a Napa völgyében most létesítettek egy biodinamikus szőlészetet. A Fox Creek (Rókapatak?) nevű birtok tulajdonosa mereven ragaszkodik a Rudolf Steiner-féle előírásokhoz. Óvakodik az ártalmas vegyszerektől, ugyanakkor gondosan számon tartja az égitestek járását-kelését, a Termőföldben zajló jelenségekkel együtt. A sorközökben megfelelő időpontban legeltetett baromfi és juh még a fölburjánzó gyomok irtásától is gondoskodik. Bora – az óriási választékon belül is – különlegességnek számít Egy palack Merlotért a jámbor jenki habozás nélkül megadja a 25 dollárt. Bezzeg a mi nemes italaink jóval olcsóbb áron kelnek el, pedig mennyi drága kémiai készítménnyel kezeljük őket, babonás összefüggések föltételezése nelkül…
A minap, ráérőben, betértem egy szaküzletbe. Érdeklődtem, kapható-e a remek gyomirtó, a Gramoxone (amelytől tudvalevőleg jónéhány honfitársunk pusztult el szörnyű szenvedések közepette). A boltos közölte velem, hogy a szernek a forgalmazását betiltották. Legföljebb egy-két üveggel maradt, megbízható vevők részére. Ellenben ajánlja az „utódját”: Majdnem ugyanolyan hatásos, csak arra kell ügyelni, hogy a fiatalabb fák gyökérzetét szintén elöli. Öreg erdőnek meg se kottyan – még, szerencse! Egyébként elpusztít mindent, ami zöldell, úgy jár tőle mint a versben Szép Ilonka : Hervadása liliomhullás volt, ártatlanság képe s bánaté…
Mindez azért jutott eszembe, mert a Falurádióban kedves komám ma sem mulasztotta el fölsorolni a legújabb gyártmányokat, amelyek megvédenek mindennemű károsodás ellen. Bizonyára hosszú évek telnek el, mire egyikről-másikról kiderül, hogy némi mellékhatásról se kellett volna megfeledkezni. Hja, az intenzitás fontos dolog, akárcsak a nagyüzemi tömbösítés, amely ugyancsak hozzájárult a belvizek ármánykodásához.
Szomszédom bizonyára figyelmesen követte a rádión kapott javallatokat: A fölhasznált permetlé átható bűze elnyomja a nyári reggel üde leheletét. Működik az ipari mező-gazdaság…
Dr. Sárközy Péter