Biokultúra – 1999. április-május szám, 3. old.
Sokszor hallottam, hogy a változatosság gyönyörködtet. Biztosan így igaz. Sajnos, ha emlékezetem nem csal, a mezőgazdaságban elvétve éltünk ezzel a lehetőséggel. Erőnek erejével leszűkítettük a vetésszerkezetet 4-5 növényre a szántóföld túlnyomó részén. Elsősorban azokat a plántákat pátyolgattuk, amelyek munkálatai „tetőtől talpig’ gépre, vegyszerre háríthatók. Az állattartást pedig buzgón „eliparosítottuk”.
Mindez hasznot is hajtott eladdig, amíg a keleti szomszéd szinte korlátlanul fölvásárolta a portékát, beleértve a „pancsikált” itókákat is.
Bezzeg a mostani vevők! Fenemód finnyásak. Ami közelükben, szűkebb honukban megterem, azért egy lépést se tesznek hozzánk. Már csak azért sem, mert náluk sohasem tátja olyan szélesre a szárát az agrárolló, mint mifelénk. Emiatt a kézi bíbelődést alig vagy egyáltalán nem igénylő termékek olcsóbban állíthatók elő. Ahol pedig – mint a borocskánál – nélkülözhetetlen a szakavatott, gondos emberi közreműködés, ott a minőségi mércét emelik meg úgy, hogy majdnem sérvet kapnak.
Vajon mi nem tudnánk ehhez alkalmazkodni? Dehogynem! Csakhogy nem erre biztatjuk ám a jó népet… Valahányszor kinyitok némely szaklapot, szinte elvész a szöveg a mélynyomású, ragyogóan színezett hirdetések között. Úgy tukmálják a vevőre a borsos áron forgalmazott művi eszközöket, anyagokat, mintha valamennyit a nyuszi hozná húsvéti ajándék gyanánt.
Tudom jól, akad olyan állampolgárunk, aki ujjongva veszi tudomásul: végre kapható már az 50 millió forintos gépkocsi-csoda – sietni kell érte, amíg a készlet tart. Ámde gyötör a sanda gyanú, hogy sokkal többünket inkább az egyszerűbb járművek viteldíjai érdekelnek – nem utolsósorban: a láb mindig kéznél van.
Valami efféle megfontolásokkal sem ártana néhány gondolatot a köztudatba csempészni. Aki szerény házikóban lakik, aligha bámulja szíves-örömest a fényűző paloták divatozását.
Sajnos, régi igazság: szegény ember vízzel főz. Nincs ez másként a mezőgazdaságban sem. De ha a konyhamester érti a dolgát, mégis ízletes, ízléses eledelt tehet az asztalra. Ugyanígy születhetnek örvendetes eredmények a kisebb-nagyobb táblákon, kertekben is egyszerűbb és természetszerűbb módszerekkel. Kétségkívül több lelemény, több munka, több fejtörés árán. Addig is, amíg bele nem jövünk, bele nem növünk a megváltozott eljárásokba és viszonyokba. Szilárd meggyőződésem, hagy előrelátó, ökologikus tervezéssel, okos szervezéssel, az iszonyú acsarkodás mellőzésével „csuda dolgokat” hozhatnánk létre, a szó nemes értelmében kifejezett „paraszti” összefogás útján. Talán még a nyuszi is hímesebb biotojásokkal lepne meg bennünket – pedig hát ő se örül, ha nyuszinak nézik.
Dr. Sárközy Péter