Biokultúra – 1999. augusztus-szeptember szám, 21. old.
A „daliás időkben” úgy tanultuk: nincsenek véletlenek. Bevallom, még akkor sem hittem el, amikor a morcosan vizsgáztató elvtársnő előtt szajkóztam a tételt. (Szerencsémre hazugságmérő gépet nem használt a derék fehérnép.)
Nos ma sem tartom véletlennek, hogy a hatalmas, világot átszelő vegyi vállalatok ilyen vadul belevágtak a biotechnológiába. Meggyőződésem ugyanis, hogy az egészség- és környezet-védők mozgalma mégis csak ért el valami parányi eredményt a mérgező, maró készítmények visszaszorításában. A bevételi hiányt pedig – érthető módon pótolni kell! Nosza rajta: változtassuk meg vegyszer nélkül, akár finom bicskával a növény, állati, sőt netán az ember tulajdonságait, ha a művelet busás hasznot hajt.
Kitűnő módszer a gén beültetése, átültetése, az öröklöttség ilyen-olyan befolyásolása, a sebészi beavatkozás az élettani folyamatokba. Roppant összegeket fordítanak az érdekelt cégek erre a célra (a Monsanto például egymaga több mint 3 milliárd dollárt – nem semmi!). Olykor tetemes állami támogatáshoz is jutnak, ki tudja milyen úton-módon. A verseny egyre élesedik. Ha esetleg valamelyik bennfentes kifogásokat támaszt, az bizony pórul jár. Lám a híres aberdeeni intézetből pillanatok alatt kipenderítették Pusztai urat feleségestül, mert nyilatkozott. Elszólta magát a Granada Televízió szemfüles fölvevőgépe előtt. Valami affélét talált pötyögni, hogy a génbeültetéssel nemesített patkányok egyik-másik szerve fogyatékosan működött, az agyvelejük pedig megcsappant. Nem mintha a tudomány skót fellegvárában pontosan okos patkányokra lenne szükség, korántsem. Ámde a képernyő ilyen tálalással mégis csak megriasztja a jámbor nézőt, aki nem szívesen butulna el.
Nem kisebb kutató, mint a DNS, vagyis az öröklődési alapegység fölfedezője, Erwin Chargraff jelentette ki: „Az emberiség jobban járt volna, ha két magot békén hagy. Az egyik az atommag; a másik a sejtmag. A géntechnika sokkal több veszélyt hozhat utódainkra, mint az atomenergia. „
Igen ám, csakhogy egy vállalkozást, amely ennyi költséget emésztett föl, aligha „törölnek” egy-két ijedős tudós kedvéért. Jól megfizetet fürgetollú szakírók győznek meg bennünket naponta, hogy a GMO (tehát a genetikailag módosított szervezetek) semmiféle károsodást nem okozhatnak. Egyenesen jótéteményekkel árasztanak el bennünket. A transzgén növények fittyet hánynak betegségnek, kártevőnek, gyomirtó szernek (!), a hasonlóképpen bűvölt állatok kényünk-kedvünk szerint ontják a húst, a tejet, a gyapjút, miegymást. Ami meg az embert illeti, hát egyelőre az erkölcsi megfontolás – az ETIKA – még inog-binog. Ha megenyhülnek a fönntartások, a lelkes közreműködők nyilván nyomban megváltoztatják a testi-lelki alkatot felebarátainkban. A fogyasztási cikkek fölül már úgyis elvonultak a fellegek. Szépségtapasz helyett a csomagoláson föltüntetik, hogy a termék milyen kezelésben részesült. Igaz, ez se minden államban kötelező – eszi, nem eszi: nem kap mást.
Se a terjedelemből, se szerény ismereteimből nem futja s beláthatatlan következmények ecsetelésére. Egyedül abban reménykedem, hogy az ökologikus szemlélet terjedése kissé lefékezi a megtévesztő csengésű biotechnológia térhódítását. Még akkor is, ha tudjuk: hatásai esetleg sokára, nemzedékek váltásával érvényesülnek a maguk valójában. Hiszen talán éppen ez ösztökéli szorgalmazóit, hadd térüljön meg előbb a befektetett pénzecske. Hogy majdan később mire fordul a helyzet? Azt hiszem, erre nyugodtan felelik: utánunk az özönvíz.
Dr. Sárközy Péter